MI AZ A JOBB AGYFÉLTEKÉS RAJZOLÁS ÉS HOGYAN VÁLASSZ TANFOLYAMOT
Hihetetlennek tűnik, de igaz hogy 4 nap alatt mindenki el tudja sajátítani azt a módszert amellyel képes lesz rajzolni, akár élethű portrét is. Ugyanis ehhez nem kell sok évig görcsösen rajzolni tanulni, csak a jobb agyféltekés rajzolás technikáját kell elsajátítani, mely a látásmódunkat változtatja meg. A megszerzett tudás nem vész el a 4 nap után, hiszen azt tanuljuk meg hogyan kell látni, ezáltal kialakul a rajztudás is. Fejleszteni viszont lehet és érdemes is gyakorlással, továbbképzéssel.
Rajzolni mindenki tud, legalábbis a készség mindenkiben ott van, csak elő kell csalogatni agyunk megfelelő „polcáról”, és pár gyakorlattal életre kell kelteni. Szinte kivétel nélkül mindenki úgy jön el a tanfolyamra hogy egyáltalán nem tud rajzolni, csak pont-pont vesszőcske vagy pálcika embert, de ez a tanfolyam végére teljesen megváltozik.
A rajzoláshoz a közhiedelemmel ellentétben nincs szükség kézügyességre. Ugyanúgy meg lehet tanulni, mint írni, olvasni, kerékpározni vagy vezetni. Eleinte mindegyik döcögősen indul, de aztán gyakorlással teljesen automatikussá válik. A rajzolásnál ugyanez történik.
Agyunknak két oldala van, a bal és a jobb agyfélteke. A racionális gondolkodás, a tudás és a logikai gondolkodásért a bal agyféltekénk felelős. Ez az, amit a leggyakrabban 95%-ban használunk. A jobb agyfélteke felelős a művészetekért, az érzések, megérzések és benyomások oldala ez.
Sokaknak azért nem megy a rajzolás, mert a bal agyfélteke berögződött tudásával próbál papírra vetni valamit. A rajzoláshoz viszont a jobb agyféltekédre van szükség, melyet nem is olyan könnyű használni.
A jobb agyféltekés rajztanfolyamon elsajátítod azt a technikát, amellyel át tudsz állni a jobb agyféltekéd működésére. Ehhez az átváltáshoz rajzgyakorlatokra van szükség.
Dr. Betty Edwards volt az, aki rájött erre, és kifejlesztette a módszert ennek a tudásnak az elsajátításához, amely módszer már az egész világot meghódította, többek közt a TV2 Napló című műsora is bemutatta. Ezt a technikát fogjuk a tanfolyamon is pontról-pontra követni, mely különböző élvezetes rajzfeladatokból áll.
Megtanulod részleteiben látni a képet, a fény-árnyék hatásokat, az arányokat, a negatív tereket, a vonalak egymáshoz való viszonyát, a perspektivikus ábrázolást, rajzolunk csendéletet és a 4. nap végén GARANTÁLTAN olyan rajzot fogsz tudni készíteni, amit addig elképzelni sem tudtál magadról. Bár azt gondolom, hogy a tanulók rajzai elég meggyőzőek a tanfolyam minőségével és sikerességével kapcsolatban.
Nem számít hogy jobb vagy bal kezes vagy, nincs jelentősége a tanulás szempontjából. A tanfolyam diszlexiás és diszgráfiás problémákban is segítséget nyújt, kiváló terápiás elfoglaltság. Segít az önértékelési gondok leküzdésében, félelmek, szorongások, stresszek oldásában.
TANFOLYAMVÁLASZTÁS
Sokan kérdezik tőlem, hogy hogyan döntsék el hová jelentkezzenek tanfolyamra a sok meghirdetett tanfolyam közül, hiszen laikusként nehéz kiválasztani a megfelelőt. Segítségképpen megpróbáltam az alábbiakban pontokba szedni az eddigi tapasztalataim alapján, hogy mire érdemes figyelni tanfolyamválasztáskor.
1.) Érdeklődjél és tedd fel az alábbi pontokba szedett kérdéseket. Telefonos beszélgetés során is kérdezhetsz és így az is kiderül, hogy szimpatikus-e az oktató.
2.) Az a tanfolyam, amelyik 3 naposnak van meghirdetve már eleve gyanús, hiszen szükséges a 4 nap, olyan sok az információ és a tananyag, tehát ott nyilván hiányos az oktatás, ha csak nem eléri a 4 napos óraszámot, ami 28-32 óra között van, attól függ hogy hol mennyi az ebédidő.
3.) Kérdezd meg, hogy hány fős létszámúak a tanfolyamok, mert sok helyen 14-16 fő a minimum! Mint ahogy a legtöbb tanulócsoportban itt is a 6-8 fő az ideális, minél kisebb a létszám, annál több idő jut rád.
4.) Kérdezz rá hogy a tanfolyam végén önarcképet rajzolsz-e le és ezt szabadon rajzolod-e vagy segédeszközzel, merthogy segédeszköz nélkül kellene.
5.) Nézd meg az oktatónak van-e valamiféle munkája (rajzai, festményei..stb.) amiből kiderül mennyire ért hozzá, vagy csak elvégzett egy tanfolyamot és úgy oktat, hogy ő maga soha nem alkot.
6.) Nézd meg a tanfolyamon készült rajzokat, hiszen azokból is sok minden leszűrhető. Ott nyilván jobb rajzok készülnek ahol az oktató ért hozzá, hiszen ezáltal többet is tud segíteni a tanulóknak a hibák javításában.
7.) Kérdezz rá, van-e lehetőség továbblépni haladó tanfolyamra az adott oktatónál.
8.) A színes tanfolyam mindig az alap tanfolyam folytatása, így ha valahol nem feltétel az alap tanfolyam elvégzése hozzá, akkor az nem jobb agyféltekés színes tanfolyam! Gondoljunk csak bele, ha nem tanultunk meg rajzolni, hogy fogunk festeni? Az alkotásokat elő kell vázolni, de ez rajztudás nélkül nem igen fog sikerülni.
8.) És végül, de nem utolsó sorban az akkreditáció nem feltétlenül jelent minőségi oktatást! Azért mert egy tanfolyam nem akkreditált nem jelenti azt, hogy rossz minőségű. A tanfolyam minősége a fenti kérdésekből szűrhető le.
LangDetecten>hu GoogleC
Tartózkodás mellett számít Hogy Jobb vagy BAL kezes vagy, nincs jelentősége a tanulás szempontjából. A tanfolyam diszlexiás ÉS diszgráfiás problémákban is segítséget nyújt, Kivalo terápiás elfoglaltság. Segít AZ önértékelési gondok leküzdésében, félelmek, szorongások, stresszek oldásában.